Összes oldalmegjelenítés

2012. október 22., hétfő

Féltető a bogárnak

Sok minden történt az utolsó beírásom óta. A bogarhatu.hu-s fórumon egy picit aktívabb vagyok.

Egyik este volt kinn nálam Luftsick Tomi barátom a 303-assal, amin az én 34-es karbicuccomat próbáltuk ki.
Esett ekkor az eső, de kimentünk a nullásra. Én is vezettem. Nagyon jó érzés volt bogarat vezetni újra. Bár teljesen más, mint a csapos futóműves öreget vezetni. 140-ig mertem nyomni neki, de bírta volna még. Jó volt bogarazni egy kicsit.

A bogár lakatolására félretett pénzen építünk a ház mögé egy féltetőt. Ami egyben terasz is lesz majd.
Már tisztán látszik, hogy idén nem lesz a lakatolásból semmi, mert Zsolti barátom is elfoglalt. Szerencsére!
Ami nem is baj, mert mire rám kerül a sor újra "partiképes" leszek.
Az állítható futóművet IS sajnos pénzzé kellett tennem. Az is benne van a teraszban. :(
Közben csinálom a belső indexes első töklámpás fényszórókat is, amihez Zoli barátom megrendelte a sima üveget. Erről majd teszek be képet.
Amiket ma nagyvonalúan el is hozott, miközben a 303-as bogarat is meghajtotta egy picit.
Már csak pár négyzetméter lambéria hiányzik és a széldeszka, zsindely.
De ma a felére feltettük a lambériát, és Andris fiam unszolására be is toltuk a HOD-ot a helyére.
Még most is kenem a lambériát, mert már hétvégére hideget mondanak, és szeretném a másik felét is lefedni avval a lambériával ami meg van, hogy a kátránypappert feltudjuk tenni. Zsindely az csak a jövő zenéje.







Látszik, hogy magas egy kicsit a bogárhoz képest. De ha véletlenül lesz egy T2-őm, akkor így az is be fog férni. Holnap folytatom a festést a vastag lazúrral.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése