Összes oldalmegjelenítés

2015. március 28., szombat

1. Váltócsere

Ma délután elmentem Kövihez, hogy csináljunk pár dolgot a bogáron.
Sokadszor emeltük le a bódét, de most már kevesebb vas volt a küszöbben, ezért a kimerevített bódét tettük az alváz mellé.
Kivettük a rövid váltót, és az elkészített, félhosszút tettük a helyére. A csavarokkal meg kellett küzdeni, de sikeresen ment a dolog.

A váltócsere után, kicseréltük a váltórúd gumi perselyét. Mivel már régebben csináltam nem emlékeztem mindenre, de egyben biztos voltam, hogy a rudat ki kell venni. Most egy darabig megint emlékezni fogok, hogy miért. Mert a gumipersely csak akkor helyezhető be a helyére, ha a rúd nincs a perselyben.





Két hét múlva lejjebb tesszük a hátulját, és az első híd kitámasztót is befaragjuk.
Addig persze Kövi is halad majd a bódéval.
Kaptam 2 jó hátsó lengéscsillapítókat, és eredeti keskeny fékpofákat.
Én elindultam hazafelé, de a két Zoli még felbuzdulva a sikeres persely cserén, elkezdték Forest bogarán is kicserélni. Remélem már befejezték. :)

Köszönet Forestnek és Kövinek a délutáni hasznos szerelést! Jót nevetgéltünk, de azért haladtunk is.

2015. március 1., vasárnap

Hátsó fékek, hosszú váltóval,szülinappal

Sajnos Kövinek közbejött egy családi program, ezért nem mentem a lakatolás helyszínére. De ha már nem vagyok ott, akkor legalább itthon csinálom amit megtudok oldani egyedül.
Elsőre nem sikerült rendesen összeraknom a féket, de ráaludtam, és higgadtan megcsináltam.





Papa ma lett 76 éves! Meglátogattuk. A nehezen induló beszélgetés a végére elég jól sikeredett. Jól éreztük magunkat.