Összes oldalmegjelenítés

2013. június 13., csütörtök

Menjünk Tihannyal

Kellett egy két dolog a kerékpárhoz. Közben Andris monty-ját is szerelni kezdtem, hogy hajnalban ne kelljen buszoznia. Szomszédom sokat segített, már eddig is. Remélem nem küld el a fenébe a további kéréseimmel. Újra kell elevenítenem a régi emlékeimet, amikor még aktívan szereltem a bringákat.
Andriséhoz kellett belső, de az volt a "laborban" elásva. Vagyis a legfontosabb, hogy az egész vázat át kellett cserélnem, mert a hátsó villák már hegesztve voltak, és megint repedezett a hegesztés. Csapágykosarak kellettek, a kerékagy saját csavarja is kellett Lacitól, akitől bartellba kaptam a vázat.
Na de Tihany: Kormányt amit szereztem, lecsiszoltam, lefújtam. Feltettem rá az eredeti markolatokat. Nekem tetszik.

Kapott új csavarokat az első kerék.
Még szükséges volt egy új belső, és kellenek a fékkarok is, bár kontra van rajta. De fő a biztonság!
A dinamó tökéletesen teszi a dolgát, úgyhogy fogok látni este.
Kibontottam a belsőt. Még most szagolgatom a gumi illatát a kezemen.
Délután felpakolom a cuccokat, és majd kiderül, hogy az öreg külsők mit bírnak.
De ezek után már nagyon bogárszerelési ingerem van!!!!